2011. november 23., szerda

Az MLM generációiról

Miért gondolod azt, hogy az MLM, más néven a Network Marketing nem fejlődik? Szerencsére a fejlődés megállíthatatlan és itt is elsősorban az emberek kényelme és az érzéseik miatt következik be - szinte magától az evolúciós ugrás.

Az emberek ugyanis mindig a kisebb ellenállás felé mozdulnak el. Ha az egyik MLM-ben nem érzik jól magukat, csalódnak benne, akkor törvényszerű, hogy továbbállnak. Vagy elfordulnak a Network Marketingtől, vagy keresnek egy másik céget, másik szponzort. Rosszabb esetben nem hoznak önálló döntéseket és követik a szponzorukat a huszadik lehetőségbe is és nem veszik észre, hogy csak felhasználják őket.

Magyarországon kimaradt az első generációs MLM-ek kora, hiszen a 90-es évek elején az összes itthon megjelenő cég a 2. generációba tartozott. Ezt a videóból meg fogod érteni. Röviden csak annyit, hogy a magas és nehéz követelmények: a nagyösszegű kezdőcsomagok és a magas, gyakran havi 60-80.000 Forintos havi aktivitás a tagok nagy részénél frusztrációt és igen hamar ellenérzéseket váltott ki. A legtöbb "mlm-sérült" emiatt született.

Igen, ki kell mondanunk, hogy sokan veszítettek! Magam is ismerek olyan embereket, akik több százezer Forintot "buktak" el és hagyták abba az első 3 hónap után, mert az általuk megkeresett ismerősök, barátok közül senki nem vállalta a hasonló mértékű "befektetést".

Sajnos rengeteg barátság ment tönkre, és ebben az is közre játszott, hogy a kárvallottakat beléptető "szponzorok" gyakran nem mondták el az igazat a bemutatón. Pl azt, hogy nem kell feltétlenül a 300.000 Forintos csomaggal csatlakozni. Érthető, hiszen ők is csak a pénzük után futottak és a dollár-jelek pörögtek a szemük előtt.

Vagy az okozta a csalódást, amikor szembesültek azzal, hogy nekik bizony kőkemény értékesítést kell végrehajtaniuk, hogy a havi pontérték "meglegyen" a hónap végéig. Talán éppen abba untak bele, hogy a szponzoruk, esetleg a felsővonaluk nyaggatta őket hóvégén, hogy ugyan vegyél már még néhány terméket, hogy ő is kaphasson jutalékot abban a hónapban...

Ennek hatására alakultak ki - általában MLM-vezetők segítségével létrejött - új generációs jutalék-rendszerek, amelyek egyértelműen nevezhetőek sokkal humánusabbnak a korábbi generációnál.

A legtöbb új generációs MLM-cég szinte úgy működik, mint egy fogyasztói csoport. Gyakran nevezik magukat fogyasztói hálózatnak is. Jellemző rájuk az, hogy nincsen, vagy csak jelképes a csatlakozási díj. Emellett annyira alacsonyak a jutalék-jogosultsághoz szükséges havi aktivitás (termékvásárlás) költségei, amelyeket egy akár egy 3 fős család saját havi fogyasztása képes fedezni.

Ez az alacsony feltétel egyértelműen azt eredményezi, hogy nagyon sokan bent maradnak hosszútávon a hálózatban, hiszen jól érzik magukat benne, mert nincsen értékesítési kényszer! Mellettük rengeteg olyan csatlakozó - törzsvásárló - is lesz, akiket már nem riogatnak a hatalmas kezdőcsomagokkal és csak a kiváló termékek kedvezményes vásárlása miatt regisztrálnak. Sokan viszont új generációs MLM-cégek látszatát keltve tévesztik meg a gyanútlan, hozzá nem értő laikusokat. Bővebben a következő, tanulságos videó után olvashattok erről:




A legális, új generációs MLM-ek farvizén evező, illetve azokhoz nagyon hasonló köntösbe bújva rengeteg piramisjáték jelenik meg, illetve számos olyan - magát MLM-nek nevező - cég, amely minimum a kétséges, az enyhén szólva nem etikus kategóriába tartozik. Ezek szinte kivétel nélkül kötött - pl bináris - struktúrával rendelkeznek, nem véletlenül.

Mire gondolok? Az egyik mai divatos irányzat az, amikor a havi néhány ezer Forintos tagdíjért cserébe adnak olyan szoftvereket, vagy internetes szolgáltatásokat, amelyek egyébként ingyenesen is elérhetőek. Tehát a pénzedért cserébe nem kapsz valódi értéket. Azon gondolkodj el, hogy ha abbahagynád az üzleted építését, tehát ha nem fűződne hozzá anyagi érdeked, akkor is használnád, "fogyasztanád" ezeket a termékeket, ennyi pénzért havonta?

A másik probléma az az, hogy ilyen esetben a nagyon alacsony havi díj miatt a jutalék is nagyon alacsony lenne. Ugyanis ezek a cégek sem osztanak vissza a termékek árából 40-60%-nál többet. Azért írtam az előbb azt, hogy lenne, mert ezt az alacsony havi forgalmat általában egy nagyösszegű csatlakozási díjjal, ún. "liszensz-díjjal" pótolják.

Ebből a liszensz-díjból fizetnek ki a toborzónak fejpénzt, illetve a felsővonalaknak jutalékot az üzleti szintjüknek megfelelően. Ezt általában azonnali visszaosztásnak nevezik, de gyakorlatilag pont erről szól a pilótajáték is: a később belépők beugróit osztják vissza a korábban csatlakozottaknak... Az ilyen programoknál jól látható, hogy a termék az csak egy álca, egy alibi.

Az ilyen hálózatok jövedelmezősége azonnal lecsökken, mihelyst a mélységben megáll az új tagok csatlakozásának üteme és azonnal összedőlnek, mihelyst megszűnik az új tagok utánpótlása. Gondolj bele, mi érdeke lenne valakinek befizetni a havi tagsági díjat, ha csak a töredékét kapja meg a 3 hónappal korábbinak? És az ő szponzorának? Miért fizessen? Egy olyan termékért, amit egyébként soha nem használna? A végeredmény? egy-két nyertes lesz a piramis csúcsán, mellettük több száz, ne adj isten több ezer vesztes...

A lényeg: próbálj mindig a színfalak mögé látni és észrevenni az ingoványos talajt! Visszatérve az eredeti témához, ami az evolúció volt, azt kell hogy mondjam, szükségszerű a változás. Döbbenetes a szemléletbeli különbség a jelenlegi vállalkozásomban tapasztaltak és a korábbi szánalmas MLM-es próbálkozásaim között!

Egyszerűen tudom azt, hogy itt csak olyan dolgokkal foglalkozom, amikben örömömet lelem! Direkt nem írtam azt, hogy kell foglalkoznom, mert nem kell! Nem muszáj kiállnod a tábla elé köröket rajzolnod és nem kell termékeket értékesítened, hiszen erre nem kényszerít semmi!

És ha te is a lakosság abba a 95%-ába tartozol, akik nem tartoznak az értékesítő típusú emberek csoportjába (mint ahogyan én sem), akkor már csak ez a tény önmagában is döntő lehet a számodra, hiszen már régóta tudod, hogy az MLM-nél nincsen jobb lehetőséged a világon arra, hogy szabad légy és anyagilag független!

Ismerkedj meg velem, és azzal a rendszerrel, amit a csapatunk alkalmaz, és természetesen azzal a remek céggel, a kiváló és értékes termékekkel, ami a biztos hátteret nyújthatja a munkádhoz. Töltsd ki a kérdőívet és amint végigvezetlek a rendszerünkön, a végén meg fogod érteni a csapatunk sikereinek titkát!

2011. október 25., kedd

Lehetőség MLM vezetőknek

Köszöntelek a weboldalamon!

Orsy László, Életmód Tréner vagyok.


Most 37 éves vagyok, párommal az ötödikes kislányunkat neveljük. Szolnokon élek, de Szegeden születtem, ahová mielőbb szeretnénk visszaköltözni.

Mindig voltak vágyaim, céljaim,
elképzeléseim, amit meg szerettem volna valósítani, de az egyre romló feltételek miatt anyagi helyzetem nem tette lehetővé. Állandóan kerestem a lehetőséget, mert nem nyugodtam bele, hogy az álmaim csak álmok maradjanak.

15 éve hivatásos katonaként dolgozom, emberekkel foglalkozom kiképzőként, oktatóként és imádom a munkámat!

Gyerekkoromban, 16 évesen ismerkedtem meg az ejtőernyőzéssel, amire én versenysportként tekintek és nem tartom extrém-sportnak.
Tudatosan készültem a katonai pályára, mert tudtam, hogy a sikeres versenyzéshez ott minden feltétel adott. Kitartóan, türelmesen edzettem, mert tudtam hogy a szorgalom pótolja a tehetségem hiányát.

19 év kemény edzés, küzdelem, áldozat árán jutottam el a sportban csúcsra: megnyertük a Célbaugró Világkupát, illetve az Ejtőernyős VB-n ezüstérmet szereztünk csapatban.

Amit a versenyzésen kívül még nagyon szeretek a munkámban az, hogy
segíthetek az embereknek elsajátítani ezt a gyönyörű sportot és ezzel kicsit megváltoztathatom az életüket. Boldoggá tesz, mikor a tanfolyam, kiképzés végeztével felszabadult, új ismeretekkel, képességgel rendelkező emberektől búcsúzok.

Mint írtam, imádom a hivatásom,
de az álmaim, még mindig csak álmok voltak, és tovább kerestem egy olyan lehetőséget, amit szabadidőmben végezhetek, és nem kell befektetnem pénzt.

Tudtam, hogy ilyen vállalkozás nincs
az MLM-en kívül. Az igazság az, hogy 1993 óta, több hálózatépítést megpróbáltam, és rá kellett jönnöm, hogy ez nem az én lehetőségem.

Na és itt jött életemben az, amire egyáltalán nem számítottam.
Megnéztem egy filmecskét, ami nagyon megragadta a figyelmemet. "Ezt nekem készítették"! Mindjárt jelentkeztem az otthoni munkára és mindent megtaláltam benne, ami számomra fontos.
Nézd meg, Te is. Klikk ide:




- Tanulok, fejlődök, mert azáltal érhetem el céljaimat. Életem során rengeteget tanultam, nem kevés anyagi juttatásért cserébe. Aki tanul, az pontosan tudja miről beszélek.
Itt szinte minden tudást megkapunk ingyen, sőt a tanulmányai során még pénzt is kereshet az ember! és ha valaki tényleg fejleszteni akarja tudását, egyéniségét, itt semmi nem állhat útjában.

- Barátok. Nem panaszkodhatok, mert mindig sok barátom volt, de itt még többre tehettem szert. Olyan barátokra, akik mind egyet akarnak. Elérni céljaikat és úgy, hogy egymást segítik. Olyanok vagyunk, mint egy nagy család, őszinte, tiszta barátság, amit nem vehetnek el tőlünk.

- Pénz. Ami nagyon fontos, hiszen anyagias világban élünk és mindent pénzért tudunk megvásárolni. Itt valóban nagy jövedelemre tehetünk szert. Itt először tanulunk, barátokat szerzünk magunk köré, és mivel fontos számukra a jólét és az egészség és ezeket jó szívvel ajánljuk, így egyre jobban dagad a bankszámlánk. A pénz önmagában nem boldogít, de segítségével tudsz egy jobb jövőt biztosítani a gyermekednek, családodnak, vagy tudod támogatni az egyházadat, a szívedhez közel álló nemes célokat, alapítványokat is!

Itt valamennyien csak vásárolunk (nem muszáj értékesíteni), amit máshol is megteszünk, de ezekkel a korábbi bolti vásárlásokkal mások zsebét tömtük tele! Otthon, családi körben dolgozhatunk. Ez egy tiszta, korrekt, befektetés nélküli munka.

Valamennyien - Tudást, - Egészséget, - Szolgáltatásokat kapunk, és mindent amit a wellness nyújt számunkra. Természetesen élünk vele, és még pénzt is kapunk, mindezekért. Ami a legfontosabb számomra, hogy van egy sikeresen működő rendszerünk, ami szerintem is mindenki számára egyszerűen követhető.

Most ezt a munkát végzem szabadidőmben - hamarosan már főállásban, és egyenes úton haladok céljaim felé. A lényeg, hogy soha nem adtam fel. Mindig van egy esély életünk megváltoztatására, ha úgy érezzük, hogy elvesztettük az irányítást.

Vannak vágyaim, - céljaim, ami szerintem nagyon természetes - emberi, és lehet, hogy hasonló a Tiedhez. Olyan, ami szerintem mindenkinek alanyi jogon járna, de sajnos ezért sokunknak nagyon meg kell küzdenünk. Rájöttem, hogy ezekért magamnak kell tennem, hiszen ha a szád csukva, akkor a sült galamb is csak szájon vág...

Szeretnélek megismerni, - véleményedet meghallgatni, - a céljainkat átbeszélni, és megvalósítani. Várom az érdeklődő jelentkezésed, egy otthonról működtethető - új kapcsolatokat, barátokat adó - jól jövedelmező munkához.


Tedd meg az első lépést magadért, a vágyaidért, az életedért és töltsd ki a > kérdőívet <, hogy fel tudjuk venni a kapcsolatot. Hiszen együtt fogunk dolgozni. Ezért találom fontosnak, hogy megismerjük egymást. Várom, hogy én is megismerhesselek.


Egykori (sikertelen) hálózatépítőknek:

Feltételezem, kíváncsi vagy arra, hogy hogyan érjük el, hogy érdeklődők tömegei jelentkeznek nálunk és szinte naponta bővül a csapatunk újabb AKTÍV tagokkal? (Úgy, hogy felhagytunk a direktértékesítő-technikákon alapuló kétségbeesett keresgéléssel, győzködéssel és hagyjuk, hogy az érdeklődők keressenek meg minket azzal, hogy velünk szeretnének dolgozni!)